Tárnoki Szlovák Önkormányzat

Cookies help us deliver our services. By using our services, you agree to our use of cookies. Learn more

A tárnoki zenekarok története

 
Összeállította Muskovics Andrea Anna
 
(Kivonat az Ábel András és Muskovics Andrea Anna által írott és Tárnok Nagyközség Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata által 2014-ben megjelentetett
Tí tárnockí muzikantí pekne hrali. A tárnoki zenekarok története című munkából.
A kötet megjelentetését Tárnok Nagyközség Önkormányzata támogatta.)
 

Vonószene Tárnokon

 
Településünk zenei életével kapcsolatban a legkorábbra utaló adat egy 1993-as interjúból származik. Az első írott forrás öt évvel későbbre, 1898-ra vonatkozóan tartalmaz adatot. Ábel András augusztus 7-én kedvesének, Petró Annának írt levelében írja, hogy nagyon el van foglalva a zenészeti munkával. Egy október 16-án kelt levelében újabb adatot találunk ezzel kapcsolatban. A levelekből kiderül, hogy az 1890-es évek végén már többen zenéltek, és ezek a zenészek fellépéseket is vállaltak. Arra vonatkozóan viszont nem tartalmaznak adatokat, hogy milyen zenét játszottak ekkor. Ezzel kapcsolatban, valamint a fellépések helyszínére, alkalmaira az 1899-től fennmaradt jegyzékek szolgálnak forrásul.
Az 1899–1901 közötti adatokat átnézve megállapítható, hogy ekkor Tárnokon még vonószenét játszottak, a jegyzőkönyvekben ugyanis csak vonós hangszerek javítására, valamint azokhoz tartozó húrok vételére vonatkozó adatokat találni. Szintén a vonószene meglétét támasztják alá az Ábel család tulajdonában lévő kották, amelyek közt nagyobb számban találhatunk vonószenekar számára írottakat.
A vonószenekar sikerességét mutatja, hogy Tárnokon nemcsak Muskovics István kocsmájában léptek fel rendszeresen, hanem a lakodalmaknak is állandó résztvevői voltak, de több meghívást kaptak Sóskútra és Martonvásárra is, sőt Gyúrón is volt fellépésük. Szintén ők szolgáltatták a tárnoki bálok zenéjét.
A vonószenekar tagjairól kevés információval rendelkezünk, részletesebb adatok Ábel Andrásról és id. Lugosi (Lulity) Mihályról ismertek. Mindketten hegedűn játszottak. Rajtuk kívül még Muskovics Mihállyal kapcsolatban rendelkezünk adatközléssel, unokája elbeszéléséből tudjuk, hogy nagybőgőn játszott. Mindhárman később az első fúvószenekar alapító tagjai lettek. Rajtuk kívül még Petró Károlyt, Kuti Jánost és Mészáros Tamást illetően vannak pontosabb adataink. Fennmaradt több vonóskotta, amelyen az ő nevük olvasható. Mészáros Tamás zenészeti munkájára emellett egy szlovák nyelvű levél is utal. További lehetséges tagokra csak töredékes forrásokból tudunk következtetni, de ezeket az adatokat bizonyos fenntartásokkal kell kezelnünk. Pontos évszámhoz nem köthető, feltehetően 1899 előtti jegyzékekből, valamint szórványos adatközlésekből Kiss József, Pintér András és Skultéti István neve merülhet fel vonószenekari tagként.
Bár csak töredékes adatokkal rendelkezünk, ezek is jól mutatják, hogy a XIX. század végén, Tárnokon már jelentős zenei élet folyt, egy többtagú vonószenekar szolgáltatta a zenét a lakodalmakban, valamint a bálokon, és rendszeresen felléptek Muskovics István kocsmájában is.
 
Ábel András, a vonószenekar vezetőjének hegedűje
(Ábel család tulajdona)

 

Az első fúvós nagyzenekar (1908-1912)

 
A XIX. század végén, Tárnokon vonószenét játszottak, a kiadási-bevételi jegyzőkönyvek csak erről tanúskodnak, fúvószenével kapcsolatos adatokat nem tartalmaznak. Erre vonatkozóan az első hiteles adatunk 1908-ból származik, ekkor alapították meg a fúvószenekart, amelynek alapító okirata is fennmaradt. A szerződés 1908. január 17-én kelt. Vezetőnek Ábel Andrást választották, mellette 11 további tagja volt a zenekarnak: Kiss József, Leszkovszki János, Lugosi (Lulity) István, Lulity Mátyás, id. Lugosi (Lulity) Mihály, Markó András, Mészáros Tamás, Muskovics Mihály, Petró Vince, Pintér András, Varga István. Fontos viszont megjegyeznünk, hogy bár „egy fuvó hangszerrel müködő zenekar” alakítására került sor, mégis játszottak vonószenét is.
A 12 tag között a szerződés január 17-én köttetett meg azon célból, „hogy egy zenekart képeznek, oly kikötéssel, hogy mindegyik ezen zenekarnak tagja köteles maradni folytonosan; köteles bajtársiasan viselkedni; összeférhetetlen, veszekedő egyén, a ki a zenekar jó hirnevét és müködését zavarná, az a társaságból bármikor kizárható, – kárpótlás nélkül”.
 Az első alapító okirat 17 pontban szabályozta a zenekar működését, amelyek négy kérdéskörre terjednek ki. Egy részük a társaság alapvető működési szabályait írja elő. A második csoportba azok a pontok tartoznak, amelyek a tagok kilépésével kapcsolatban intézkednek. A harmadik kérdéskör a felvett kölcsönnel, a negyedik pedig a szankciókkal foglalkozik.
A zenekar működésére elsősorban a kiadási-bevételi jegyzőkönyvek szolgálnak forrásul. Ezekből kiderül, hogy két nappal az alapítást követően, január 10-én vásárolták meg a hangszerek jelentős részét (helikon, eufónium, szárnykürt /két darab/, trombita), amelyek 127 koronába kerültek, valamint a legfontosabb felszereléseket (papír, tinta, levelezőlap, puccpaszta, petróleum). Január 28-án került megvásárlásra feltehetően a kisdob, június 3-án pedig a nagydob. Hangszervásárlásról a következő adatunk 1909. február 17-ről van, ekkor került beszerzésre harminc koronáért egy klarinét. Az utolsó bejegyzés, amely hangszervételre vonatkozik, 1911. augusztus 2-i dátummal olvasható, ekkor egy újabb szárnykürt került a zenekar tulajdonába.
Az újonnan megalakult zenekar az első hónapokban csak gyakorolhatott, mivel semmilyen bevételre nem tettek szert. Az első fellépésre 1908. augusztus 20-án került sor, Muskovics István kocsmájában. Legközelebb 1909 újév napján játszottak, szintén Muskovics István kocsmájában. Hamar híre mehetett a tárnoki fúvószenekarnak, mert a negyedik szereplésük már Érden történt, egy bizonyos Bubenyik lakodalmán, február 6-án. Az első tárnoki lakodalmi játékukra 1909. február 9-én, Jézsó József és Pilár Teréz esküvőjén került sor.
Az 1908–1909. évi bejegyzések jól tükrözik, hogy az első év a próbákkal telt. Ez azt támaszthatja alá, hogy a zenekar tagjai közül többen csak kicsit vagy egyáltalán nem értettek a zenéléshez. A zenészek szorgalmát, tehetségét azonban jól mutatja, hogy egy év elteltével már rendszeressé váltak fellépéseik, az esküvők mellett játszottak Érden is. 1911-ben például hét lakodalmi bejegyzést találhatunk, de felléptek az olvasókörben, valamint farsangkor is. Vendégszerepeltek Érden, Martonvásáron és Sóskúton, többször játszottak Viczing János kocsmájában.
A virágzó időszaknak viszont hamar vége lett, a problémák már a következő év elején jelentkezhettek, ugyanis ekkor a jegyzőkönyvi bejegyzések megritkulnak, a fellépések száma jelentősen visszaesik, május végéig mindösszesen öt bevételre találunk bejegyzést. 1912. május 28-án még játszottak Viczing János kocsmájában, de máig ismeretlen okok miatt a zenekar tagjainak száma 1912 júniusára öt főre csökkent, az alapítók közül Ábel András, Kiss József, Lulity Mátyás, Muskovics Mihály és Petró Vince maradtak meg. A többiek kilépéséről adatokkal nem rendelkezünk, ugyanis a hét egykori tag közül 1912-ig csak Mészáros Tamás hunyt el. A megmaradt öt tag június 22-én úgy döntött, hogy „mivelhogy a zenekar tagjainak szama 5re csökkent 1908 év január 17én kötött szerzödés 15ik pontja alapjan a kilépet tagok helyet a zenekar új tagokat szerezni nem bir a megmaradt 5 tag egyhangulag megszavazza a feloszlast”. A zenekar tárnoki hitelszövetkezetben elhelyezett 144 korona 12 filléres vagyona az öt tag között került szétosztásra. A feloszlató jegyzőkönyv emellett a fúvós hangszerek biztonságos helyre történő elraktározását is előírta, amelyeknek csak együttes eladását tették lehetővé. Ezzel szemben viszont a vonós hangszerekkel kapcsolatban az azonnali eladás és az ebből bejövő pénz szétosztása mellett döntöttek.
 
A 12 alapító tag aláírása az 1908. január 17-én kelt
alapító szerződés utolsó oldaláról

(Ábel család tulajdona)
Az 1912. június 22-én kelt feloszlatási jegyzőkönyv
(Ábel család tulajdona)

 

Az új nemzedék (1912-1926)

 
A nagy-, azaz 12 tagú zenekar működéséről az 1912-es feloszlató és az 1926-os alapító okirat közötti időszakból nincsenek pontos adataink. Hivatalos formában ekkor valószínűleg nem létezett. A fennmaradt fényképek és jegyzékek alapján viszont megállapítható, hogy ezekben az években is tárnoki zenészek szolgáltatták a muzsikát az egyes alkalmakkor, igaz, változó felállásban. Az 1918–1923 közötti időszakból töredékesen fennmaradt kiadási és bevételi jegyzőkönyvek pedig egyértelműen mutatják, hogy a helyi bálok és lakodalmak mellett más településeken is vállaltak fellépéseket. A lakodalmak során készült felvételek néhány, négy-ötfős felállásokat tükröznek, de a bálokra ebben az időszakban is összeállhatott a klasszikus, 12 tagú zenekar, ahogy azt egy 1922-es jegyzék és a legelső ismert zenekari felvétel mutatja. Az átmeneti időszakot viszont jól tükrözi, hogy az ezeken a képeken szereplő személyek még nem teljesen egyeznek a néhány évvel későbbi alapítókkal.
Az idősek közül Ábel András, Lulity Mátyás, a két Lulity (Lugosi) testvér, Mihály és István, Kiss József, valamint Markó András zenélt aktívan a legtovább. Mellettük ekkor tűnik fel egy fiatalabb generáció (Lepsényi /Lizicska/ Károly, Lizicska Pál, /L./ Mészáros József, Páldi /Petró/ István és talán Mészáros József /Szmrkan/), akikkel kiegészülve 1922 körül összeállhatott szükség esetén egy 12 tagú zenekar. Érdekes módon azonban – kivéve (L.) Mészáros Józsefet és esetleg a későbbi zenekarvezető Mészáros Józsefet – nem ezen fiatalok lettek négy év múlva a második nagyzenekar megalapítói, hanem egy tőlük néhány évvel fiatalabb korosztály ekkorra felnövő zenészei.
 
 
Jézsó András és Eskulics Anna 1923. október 17-i lakodalmán készült fotó
(felső sor: Lugosi /Lulity/ József, Páldi /Petró/ István, Ábel András; alsó sor: Mészáros József, Petró Tamás)
 

A tárnoki fúvószenekarról eddig ismert legkorábbi felvétel, amely az 1920-as évek elején készült
(álló sor: Markó András, Lugosi /Lulity/ József, id. Lugosi /Lulity/ Mihály, ismeretlen, /L./ Mészáros József, ismeretlen, Lugosi /Lulity/ István; ülő sor: Páldi /Petró/ István, Lepsényi /Lizicska/ Károly, ismeretlen; alsó sor: Ábel András, Mészáros József; a képen szerepel még: Kiss József, Lizsicska Pál, id. Lulity Vince)
 

A második fúvós nagyzenekar (1926-1964)

 
Tárnok második 12 tagú fúvószenekara 1926. november 28-án alakult meg Mészáros József (Szmrkan) vezetésével. További tagjai voltak: Ábel József, Czeilinger Ferenc, Czeilinger József, Eskulics Ferenc, Eskulics József, Gajárszki Viktor, Lepsényi (Lizicska) András, Lizicska Tamás, (L.) Mészáros József, Mészáros János és id. Somogyi József. Az alapító okirat alapján megállapítható, hogy annak megfogalmazása során felhasználták az első, 1908-as szerződést, amelynek pontjai majdnem szó szerint kerültek át.
 
 
A 12 alapító tag aláírása az 1926. november 28-án kelt szerződésről
(Ábel család tulajdona)
 
A zenekar próbái a megalakulást követő években Lehel (Lizicska) Józseféknél voltak, majd ezt követően külön termet béreltek az egykori Zubek házban, a Fő utcában. Később a zenekari tagokhoz kerültek át a próbák. A próbára járást úgy mondták, hogy megyünk az iskolába. Ez alatt viszont egyben oktatást is kell érteni, az új darabokat ugyanis itt próbálták össze.
A zenekar fellépéseinek fő színhelye a mai Művelődési Ház és Könyvtár nagyterme, Heinrich Antal egykori kocsmájának táncterme volt, amelynek építése 1927-ben kezdődött meg. Itt rendezték meg a bálokat szilveszterkor, húsvétkor, szüretkor, búcsúkor és farsangkor. A második világháború előtt még farsang utolsó három napján volt bál, később már csak vasárnap és hétfőn. Kétnapos bál volt búcsúkor és húsvétkor is. Ezek batyus bálok voltak, batyuban vitte mindenki magának az ételt. A mulatság az esti órákban kezdődött.
 

A tárnoki fúvószenekar az 1938-as szüreti mulatságon
(állnak: Ábel József, Mészáros József /Szmrkan/, Arányi /Bilik/ János, Pusztai Ferenc, Czeilinger József, Eskulics Ferenc,
Pintér Mihály, id. Csernyánszki Lajos, Fenyvesi /Skultéti/ Ferenc, Mészáros János; térdelnek: Czeilinger Ferenc, Eskulics József)
 
A Heinrich kocsmában az éves, ünnepekhez kötődő bálokon kívül vasárnaponként is rendszeresen volt zene és tánc. Ezeken szintén a nagyzenekar lépett fel. Délután, a litánia után kezdődtek. A zenekar a kocsma előtt marsot fújt, azután mentek be. A vasárnap délutáni-esti bálok az 1950-es évekig voltak. Vasárnap esti muzsikálásokat a település más kocsmáiban is tartottak (Kossuth utcában az Eskulics-féle, Marton utcában a Petró-féle), itt azonban a kisbandák jutottak szerephez.
A községi bálok mellett a nagyzenekar állandó résztvevője volt a községi rendezvényeknek (vasutaszászló szentelése, I. világháborús emlékmű avatása), ünnepeknek is, május 1-jén hajnalban még zenés ébresztőt is tartottak. Ők szolgáltatták a színi előadásokhoz a muzsikát, de emellett több alkalommal kísérték az Önkéntes Tűzoltó Egyletet is mind a vidéki, mind a tárnoki versenyek során. Ez utóbbiaknál a tűzoltók a szertártól fúvószenével vonultak a focipályára.
A zenekar sikerét mutatja, hogy rendszeresen felléptek a szomszédos településeken, Érden, Pusztazámoron, Sóskúton és Martonvásáron. Szerepeltek fúvóstalálkozókon, 1952-ben pedig egy járási kulturális versenyen is részt vettek Törökbálinton, a tárnoki dalkörrel.
Rendszeresen vettek részt a nagy lakodalmakban, ahol meg tudták fizetni a 12 zenészt. Elsősorban zenésztársaiknál a végső búcsúnál is jelen voltak. Fellépéseik közt meg kell említenünk még az egyházi ünnepeket. Ezek közül is kiemelkedett Úrnapja, ahol a mai napig fúvószene kíséretében kerül sor a körmenetre. Ilyenkor a 12 tag kiegészült a falu más zenészeivel is.
 

Zenészek az 1951-es úrnapi körmeneten
(állnak: Kesztyűs /Kapunics/ István, Ábel József, ifj. Lugosi /Lulity/ Mihály, Gajárszki Viktor, Czeilinger József, Pintér Mihály, Pilár István, Petró Tamás;
ülnek: Lugosi /Lulity/ József, Rihó András, Pusztai Ferenc, Mészáros János, Eskulics Ferenc, Poszmik József, Fenyvesi /Skultéti/ Ferenc, Szegedi /Jellák/ István;
első sor: Arányi /Bilik/ János, Arányi György, Czeilinger Ferenc, Eskulics József, Szegedi Imre)
 
Több évtizeden keresztül Szenteste, az éjféli mise előtt is játszott a zenekar. Ezen az estén az énekelni járó férfiakat kísérték. Erre vonatkozóan már az 1920-as, 1930-as évek fordulójáról van adatunk, de a szokás hosszú éveken keresztül fennmaradt.
A Tárnoki Önkéntes Tűzoltó Egylet az 1930-as évek derekán egyenruhát készíttetett a fúvószenekar tagjai számára, akik a helyi rendezésű versenyeken a tűzoltószertártól zenével kísérték őket a futballpályára. A rendezvény utáni esti bálon és a színi előadásokon szintén a zenekar szolgáltatta a muzsikát. A fúvószenekari egyenruha – a képeket elemezve – nem teljes ruházatból állt: egyforma simléderes sapkát és zubbonyt viseltek.
 

A fúvószenekar tagjai egyenruhájukban, klasszikus felállásban 1941-ben
(első sor: Czeilinger Ferenc, Eskulics József; második sor: Pusztai /Petró/ Ferenc, Eskulics Ferenc, Kiss Viktor tanító leventeruhában, Mészáros János,
Müller János leventeruhában, Fenyvesi /Skultéti/ Ferenc, id. Csernyánszki Lajos;
harmadik sor: Ábel József, ifj. Lugosi /Lulity/ Mihály, Kesztyűs /Kapunics/ István, Czeilinger József, Pintér Mihály)
 

A zenekar utóélete

 
A tárnoki 12 tagú fúvószenekar az 1950-es évek végén szűnt meg. Először Czeilinger Ferenc hagyta abba, aki helyett Eskulics József vette át a nagydobot, a kisdobos pedig Lugosi László, illetve Pillár Győző lett. Eskulics József kilépése után Lugosi Lászlóé lett a kisdob, Pillár Győzőé pedig a nagydob. Utóbbi azonban csak rövid ideig zenélt, így hamarosan Lugosi László játszott mind a kettőn. Ezzel megszűnt a zenekarban a külön kis- és nagydobos. A két új dobos még tárnoki születésű volt, de a zenélést az 1960-as évek elején abbahagyó Esz trombitások, Czeilinger József és Pintér Mihály helyére már nem sikerült új tagokat találni. Ettől kezdve a zenekar létszáma lecsökkent, állandó tárnoki tagként Lepnyák János és Lizicska Pál csatlakozott hozzájuk 1952-ben és 1963-ban. Utóbbi egy addig, a zenekarban nem használt hangszeren, harmonikán játszott.
A zenekar életében jelentős fordulat 1964 őszén következett be, ekkor Mészáros János elhunyt, helyét ifj. Lugosi (Lulity) Mihály vette át. Ekkorra azonban már Eskulics Ferenc, Fenyvesi (Skultéti) Ferenc és Kesztyűs (Kapunics) István is abbahagyta a zenélést, így az egykori nagyzenekar 'kispartiként' játszott tovább. Ennek Ábel József (helikon), Lepnyák János (trombita), Lizicska Pál (harmonika), Lugosi László (kis- és nagydob) és ifj. Lugosi (Lulity) Mihály (tenorkürt) volt a tagja. Mellettük Bosnyák László (trombita) és Varga Dénes (tenorkürt), martonvásári zenészek játszottak. Ebben a felállásban körülbelül az 1970-es évek közepéig zenéltek. Ekkor Varga Dénes helyett Viczing Henrik, sóskúti szaxofonos került be, illetve Ábel József, majd nem sokkal később ifj. Lugosi (Lulity) Mihály is abbahagyta a zenélést. Ezzel három tárnoki zenész marad: Lepnyák János, Lizicska Pál és Lugosi László. A szervezési feladatokat Lepnyák János vette át. A három megmaradt tárnoki zenész a lakodalmakon az 1980-as években is tovább játszott, 1990-től pedig a Tárnokra költöző Schantz Tivadar kapcsolatai révén, Budafokon is elkezdtek játszani rendőrzenészekkel kiegészülve. A rendőrzenekarból beugrók helyére hamarosan budafokiak kerültek. Ez a zenekar a mai napig fellép a tárnoki bálokon, Orbán napon, valamint az úrnapi körmeneten. Bár tárnoki egyre kevesebb van benne, a mai napig felhangzik a fúvós muzsika, az idősek még most is azokra a keringőkre, polkákra, tangókra táncolhatnak, amelyekre ifjú éveikben mulattak az egykori nagykocsma tánctermében, a 12 tagú fúvószenekar kíséretében.
 

A leventezenekar

 
A 12 tagú zenekar mellett az 1930-as évek végétől egy fiatalokból álló fúvószenekar is működött Tárnokon. Ez volt a leventezenekar. Alapítását pontos dátumhoz nem tudjuk kötni, az 1930-as, 1940-es évek fordulóján kerülhetett rá sor. Pusztai (Petró) Ferenc, Kesztyűs (Kapunics) István és Fenyvesi (Skultéti) Ferenc voltak a zenekar létrehozásának kezdeményezői. Ők ekkor már a nagyzenekarban játszottak. A zenekar további tagjai a tárnoki Levente Egyesületből kerültek ki. Működésükről, tagjairól sajnos nem sokat tudni.
A hangszereket a Levente Egyesület saját költségén vásárolta, a vezetői feladatokkal Pusztai (Petró) Ferenc volt megbízva, de az oktatásban jelentős szerepet vállalt ifj. Lugosi (Lulity) Mihály is. A zenekar fellépéseket nem vállalt. Az egyetlen, amiről tudunk, 1942 márciusában ők zenéltek Kajászószentpéteren, amikor Pareschi olasz földművelési miniszter báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter társaságában megtekintette a község állatállományát. A zenekar elsődleges feladata az volt, hogy hétfőnként zeneszóval kísérték a leventéket a pályára, ahol gyakorlatuk volt.
Pontosan nem tudni, hogy mikor, de legkésőbb a háború végén, a Levente Egyesület felszámolásával szűnt meg a zenekar.
 

A leventezenekar
(állnak: ifj. Somogyi József, Lulity Vince, Erdei /Eskulics/ Péter, Wéber Ferenc, Lulity Imre;
ülnek: Kesztyűs /Kapunics/ István, Viczing József, ismeretlen, Pusztai /Petró/ Ferenc, Nagy János, szabó András; első sor: Rihó István, Mülhauzer Fábián)
 

Az úttörőzenekar

 
A tárnoki úttörőzenekar életre hívása Szlanicska Károly nevéhez fűződik. Zenei tudása és a birtokában lévő fúvós és egyéb hangszerek mennyisége tette lehetővé, hogy az 1955-ben önállósodott tárnokligeti iskolában – saját kezdeményezésére – gyerekekből álló úttörőzenekart alapítson 1956-ban.
A zenekarba általában akkor léphetett be valaki, ha már felsős volt. A legtöbben általában csak addig voltak tagjai az úttörőzenekarnak, amíg be nem fejezték általános iskolai tanulmányukat. Csak néhány olyan esetről tudunk, amikor a nyolcadik osztály kijárása után is visszajárt az illető zenélni.
A betanítás hosszas folyamat volt. Először minden egyes gyermekkel időpontot egyeztetett, hogy iskola után mikorra kell jönnie órára, Szlanicska Károly házához. Itt mindenkivel külön-külön foglalkozott, átadta az előre elkészített kottákat. A kiosztott kottákból otthon kellett gyakorolni, majd hétvégén, az iskolai zsibongóban kezdődött az közös próba.
A zenekar gyorsan fejlődött, az indulást követő évben, 1957. április 4-én már fel is lépett.
Amikor a zenekar már elegendő mennyiségű darabot tudott előadni, onnantól fogva szinte az összes helyi jelentőségű ünnepségen és rendezvényen részt vettek. Az iskola keretein belül felléptek az évnyitókon és évzárókon, anyák napi ünnepségen, az iskolai színjátszó kör előadása előtt és után, de még az iskola nevének újonnan elkészített feliratának, amit az iskola falán helyeztek el, leleplezésére rendezett ünnepségen is az úttörőzenekar játszott. Rendszeresen zenéltek április 4-én, a szovjet katonák sírjánál történő koszorúzás során is. Május 1-jén reggeli ébresztőt tartottak, mely során bejárták majdnem egész Tárnokot. Sporteseményekkor is felvonultak a futballpályán, de temetéseken is játszottak gyászindulókat.
A helyi rendezvények mellett más településeken is felléptek: zenéltek a Szellőzőművekben, a Bányagyutacs gyárban, a Chinoinban, Az EMAG-ban (Első Magyar Gazdasági Gépgyár) és a Beloiannisz Híradástechnikai Gépgyárban is. Meghívásos alapon részt vettek a környező települések úttörőzenekaraival rendezett versenyeken is, mint például Pilisszentivánon, Piliscséven, Pilisvörösváron, Piliscsabán, Vecsésen, Martonvásáron, Budaörsön, Budafokon, Törökbálinton és a MOM művelődési házban is. Ilyenkor, ha a zenekar messzire utazott, az összes hozzátartozó, a szülők, rokonok, még a szomszédok is velük mentek.
Az úttörőzenekar tagjai gyakorlatilag az általános iskola felső osztályaiból kerültek ki. Minden évben a ballagó diákok kiestek a zenekarból, mert idő hiányában már nem tudtak próbákra és fellépésekre járni. A hiányzó tagok helyére egyre nehezebb volt újakat toborozni, így a zenekar létszáma lassan fogyni kezdett. 1961-1962-re már olyan kevesen voltak, hogy nem is tárnoki úttörőzenekar néven játszottak. Ezt a kiszenekart már csak a zeneszeretet tartotta össze, de 1962-1963 körül ez is feloszlott, amit Szlanicska Károly betegsége is gyorsított. Így az egykor nagy sikereket megélt tárnoki úttörőzenekar végleg megszűnt létezni.
 


Az úttörőzenekar 1959-ben
 

Kisbandák

 
A nagy-, 12 tagú zenekar mellett Tárnokon más zenészek is voltak, akik vagy kisbandákban játszottak, vagy házibálokon muzsikáltak. Házibálokra elsősorban egy harmonikást hívtak (Czabajszki József, Czeilinger József, Lugosi /Lulity/ József, Pátrovics Imre). A kisbandák lakodalmakon, illetve a kisebb kocsmák hétvégi táncmulatságain léptek fel.
Az úgynevezett kisbandákról keveset tudunk, történetük nehezen vázolható. Ennek oka az lehet, hogy több banda feltehetően nagyon rövid életű volt, illetve többször a tagok is változhattak, nem állandó felállásban léteztek. A kisbandák létrejöttének egyik oka az lehetett, hogy a nagyzenekarba nem fért be mindenki, másrészt pedig szükség is volt rájuk. A kisebb, szegényesebb lakodalmakon nem tudtak 12 zenészt megfizetni, így ezeken elsősorban kisbandákat alkalmaztak. Ezek többnyire öt-hat főből álltak. A nagyzenekar hangszerei közül egyedül a helikonra nem volt szükség, a tenorkürt, a dob és a szárnykürt azonban nélkülözhetetlen volt. Ehhez többnyire klarinét is társult, ez a hangszer egyedül a Pokol ötösnél nem fordult elő. Ezek mellett még előfordulhatott a pozan és a harmonika.
 
Naplasená
(Szegedi István kisbandája)
 
Az első kisbanda, amiről pontosabb ismereteink vannak, az ún. Naplasená, Szegedi (Jellák) István bandája volt. Nevük eredete nem ismert, tótul azt jelenti, hogy 'megijesztve'. Pontosan nem tudni, hogy mikortól játszottak, de Lizicska Tamás 1935-ös lakodalmán már ők szolgáltatták a zenét. Az ilyen alkalmak mellett elsősorban a kisebb kocsmák vasárnap délutáni zenés táncmulatságain muzsikáltak. A nagyzenekarban többségük nem játszott, csak Úrnapján zenéltek közösen. Egyedül Gajárszki Viktor volt állandó tagként benne. Ő annak egyik alapítója volt, de később valószínűleg már inkább a kisbandában játszott. A két szárnykürtös Szegedi (Jellák) István és a sóskúti Brosek Béla, a dobos Padányi (Poszmik) András volt. Pozanon Gajárszki Viktor, klarinéton Lizicska Flórián és Lizicska Tamás játszottak. A háború után még játszottak, de néhány éven belül megszűnt a kisbanda.
 


A Naplasená banda az 1930-as években
(Szegedi /Jellák/ István, Brosek Béla, Lizicska Tamás, Padányi /Poszmik/ András, Lizicska Flórián, Gajárszki Viktor)
 
Pokol ötös
 
A Pokol ötös a második világháború alatti évek rövid életű kisbandája volt. Tagjai Battai András (tenorkürt), Lugosi (Lulity) Ferenc (dob), Nagy János (szárnykürt), Szegedi (Jellák) András (szárnykürt) és Várai Rudolf (tenorkürt) voltak. Egy baráti társaságba tartoztak, illetve többen a leventezenekarban is játszottak. Hangszereik és kottáik is onnan származtak. Volt, hogy kisegítettek a nagyzenekarban, de egyikük sem volt annak tagja. Lakodalmakban és a budafoki Holl vendéglőben léptek fel. Ez Battai András nagybátyjáé, Holl Lipóté volt. Egyszer hallotta a bandát játszani és meghívta őket egy próbazenélésre. Akkora sikerük volt, hogy egy évig minden szombaton és vasárnap felléptek itt.
A banda a háború végén feloszlott, Lugosi (Lulity) Ferencet és Nagy Jánost is Malenkij robotra hurcolták. Előbbi 1948-ban, utóbbi 1947-ben tért haza. Ekkorra viszont Battai András már meghalt, így a banda többé nem állt össze. Szegedi (Jellák) András és Nagy János folytatta csak a zenélést. Az egykori leventezenekar néhány tagjával alakítottak új bandát.
 

A Pokol ötös Zombori András és Markó Erzsébet lakodalmán 1943. május 22-én
(Battai András, Szegedi /Jellák/ András, Lugosi /Lulity/ Ferenc, Nagy János, Várai Rudolf)
 
Szegedi András kisbandája
(Sport zenekar, Malá banda)
 
Szegedi (Jellák) István öccse, Szegedi (Jellák) András a háború után alapított bandát. Malá banda (magyarul Kis banda), illetve Sport zenekar néven ismerték őket. Működésük elsősorban az 1950-es, 1960-as évekre esik. Ez a kisbanda az egykori leventezenekar tagjaiból szerveződött. Állandó tagjai voltak: Nagy János (szárnykürt), Szegedi (Jellák) András (szárnykürt), Erdei (Eskulics) Péter (tenorkürt), Gajárszki Viktor (tenorkürt), Petró Ferenc (kisdob), ifj. Somogyi József (nagydob), Pusztai (Petró) Ferenc (klarinét). Később csatlakozott Lizicska Imre (klarinét), illetve Lepnyák János is rendszeresen fellépett velük, akik már nem a leventezenekar egykori tagjai közül kerültek ki. Lizicska Imre Szlanicska Károlynál, Lepnyák János pedig Mészáros Jánosnál tanult zenélni. Utóbbi a nagyzenekarnak volt állandó tagja, a Szegedi bandában kisegítőként játszott. Vendégzenészként az érdi Wolf bácsi, illetve a biai Wéber Ferenc játszott klarinéton. A banda működésének elején még Fenyvesi (Skultéti) Ferenc (szárnykürt) is a tagja volt, ő azonban inkább a nagyzenekarban játszott. Kisegítő zenészként Kesztyűs (Kapunics) István és ifj. Lugosi (Lulity) Mihály is többször zenélt velük, ők azonban szintén a nagyzenekar állandó tagjai voltak. Általában nyolc fővel léptek fel. Elsősorban lakodalmakon, illetve a kocsmákban játszottak.
 


Szegedi /Jellák/ András vezette Sport zenekar, másnéven Malá banda az 1950-es években
(Fenyvesi /Skultéti/ Ferenc, Kesztyűs /Kapunics/ István, Pusztai Ferenc, Lizicska Imre, Szegedi /Jellák/ András, Erdei /Erdei/ Péter, Nagy János, ifj. Somogyi József)
 
Szlanicska zenekar
 
Az eredetileg felvidéki eredetű Szlanicska család életében a zene generációkon át meghatározó szerepet játszott. Már Szlanicska Károly nagyapja és édesapja is karmester volt.
Szlanicska Károlyt édesapja már egészen kiskorától fogva bevonta a zenébe, a hangszerek között nőtt föl. Miután megszületett két lánya, felesége mellett őket is megtanította zenélni. Az idősebbik, Margit, később trombitán és eufóniumon, a kisebbik, Olga, kis- és nagydobon játszott. Később a kis Olgának tüdőproblémája lett a pesti levegőtől. Orvosi utasításra, vidékre kellett költözniük. Így került a család 1937 körül Tárnokra. A tárnoki évek alatt a zenekar külsős tagokkal bővült: Tóth Rezső hegedűn, Nagy János tangóharmonikán, Komlósi Albert pedig helikonon játszott. A Szlanicska lányok udvarlóinál előnynek számított, ha az illető megtanult egy hangszeren és beszállt a családi zenekarba. A zenekar fellépett az iskolai rendezvényeken, a Fekete Sas csárdában vasárnaponként, az újtelepi kocsmában, ami a mai Tüzép mellett volt és az érdi Riminyáki-strandon is nyáron, délelőttönként. Az esküvőkön általában a szűk családi zenekar játszott: Szlanicska Károly szárnykürtön, felesége, Kutak Gizella tenorkürtön, Szlanicska Margit trombitán, Szlanicska Olga dobon és Tóth Rezső hegedűn. A nagyobb rendezvényeken, mint a felvonulások, vásárok és május elseje alkalmával már a kibővített zenekar ment zenélni. Csatlakozott hozzájuk Hirdi Antal Esz trombitával, Juhász Imre trombitával és Komlósi Albert helikonnal).
Szlanicska Károly hosszas betegség után, 1971. február 19-én hunyt el Tárnokon, de a családi zenekar néhány alkalommal még ezt követően is fellépett. Hamarosan azonban abbahagyták a zenélést.
 


A Szlanicska zenekar 1940-ben, saját egyenruhájukban
(Szlanicska Károly, Szlanicska Károlyné Kutak Gizella, Szlanicska Olga, Szlanicska Margit, Tóth Rezső)
 

Összegzés

 
A két világháború között Tárnokon élénk egyesületi élet folyt. Ezt a háborús évek megakasztották, majd azt követően a legtöbb egyesületet, társulást meg is szüntették. Az írott források és a visszaemlékezések hiányában ezek története ma már nehezen vázolható. Szerencsés helyzetben vagyunk viszont településünk zenei életét tekintve. A fennmaradt dokumentumoknak és az idősekkel készített interjúknak köszönhetően a XIX. század végétől napjainkig tudjuk a zenekarok működését végigkövetni.
Az 1930-as évekig az írott források, valamint az 1920-as évek elejétől készült fényképek segítségével egyértelműen kimutatható, hogy kezdetben vonószenét játszottak, majd 1908-ban a fúvószene is megjelent. Ekkor alakult meg Tárnok első fúvószenekara. Ennek ellenére a vonószene továbbra is megmaradt, feltehetően az első zenészgeneráció kiöregedésével szűnt meg véglegesen, valamikor az 1930-as évek elején. Ezt követően az 1926-ban megalakult második nagyzenekar volt a bálok és a községi rendezvények rendszeres fellépője.
A tárnoki zenekar 12 taggal lépett fel. Kivételt az Úrnapja jelentett, ilyenkor más helyi zenészek is besegítettek, akik gyakran külön kisbandaként is játszottak a kocsmákban, lakodalmakon. Tárnok zenei életében az 1950-es évek végétől kezdődött meg a hanyatlás időszaka. Az ekkortól kiöregedő tagok helyére már nem tudtak újakat találni, így egyre gyakrabban vendégzenészeket kellett hívni a szomszédos településekről. Ez a folyamat másfél évtizedig tartott, az 1970-es évek végére megszűnt az utolsó kisbanda is, az egykori nagyzenekarból pedig már csak Lepnyák János, Lizicska Pál és Lugosi László játszott.